?>

Szemétszedés a bevezető utakon

A közterületek tisztaságának megőrzése érdekében a város bevezető útjai mellett eldobált szemét összegyűjtését is rendszeresen elvégzi a Győr- Szol Zrt. Ezekben a napokban a szolgáltató szervezésében külön brigád gyűjti ezeken a területeken a hulladékot.

Győr bevezető útjai mellett is szükség van a szemét rendszeres összegyűjtésére, mert sajnos sokan egyszerűen kidobálják a járművekből vagy egyenesen ide szállítják az autókkal a hulladékot. A szolgáltató munkatársai nagyobb számban műanyag palackokkal, papírdobozokkal találkoznak, de minden alkalommal kerül az árokba vagy az útszélre autógumi, háztartási elektronikai cikk, hűtő, televízió, esetenként megunt bútordarab. A darabos hulladékot a brigád tagjai egybegyűjtik, majd a gyűjtőpontokról a társaság kisteherautó elszállítják. Egy-egy napon 20-30 zsák szemetet is összeszednek a közutak mellől.

Fotó: Marcali Gábor

A mostani akció Ménfőcsanaktól indult, érintette a 83-as, a 81-es, a tatai, a győrszentiváni utat, az Audi elkerülő szakaszát, Sárást, és Bácsán fejeződik be. A szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy az illegális hulladéklerakás szabálysértésnek minősül, az elkövetők pénzbüntetésre számíthatnak. Egyúttal kéri a közlekedőket, hogy a járművekből soha ne dobják ki az utakra a szemetet.