Startlap | Kapcsolat | Kedvencekhez






Tartalom töltése....

Nyílt nap az idén 50 éves győri távhőszolgáltatónál2019.03.29.

Idén is csatlakozik a GYŐR-SZOL Zrt. a Távhőszolgáltatás Napjához, melyet a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége kezdeményezésére 2014 óta minden évben megrendeznek. A távhőszolgáltatók ezen a napon közösségi programokon keresztül ismertetik meg a környezetbarát, biztonságos és kényelmes távhőszolgáltatást a lakossággal.

A Távhőszolgáltatás Napján, április 12-én, pénteken nyílt napot tart a GYŐR-SZOL Zrt. Távhőszolgáltatási igazgatósága.

Az idei rendezvény különlegessége, hogy a győri távhőszolgáltatás ebben az évben ünnepli 50 éves jubileumát, így a program az elmúlt öt évtized rövid áttekintésével kezdődik majd, várhatóan sok érdekességet tartogatva az érdeklődők számára. Emellett a távhő környezetbarát jellemzőit is szeretnék bemutatni a szervezők a látogatóknak, ezért a nyílt nap a Rozgonyi utcai telephelyen a geotermikus hő fogadására létesített állomás megtekintésével folytatódik.

Ezt követően a résztvevők szakavatott kollégák kíséretében bejárhatják a győri távhőellátás „szívét”, a Rozgonyi utcai fűtőerőművet. Közelről láthatják, hogy hol termelik meg azt a hőt, ami a távhőhálózaton és a hőközpontokon keresztül eljut a város 24 ezer lakásába. Megnézhetik a kazánokat, a hővezénylő központot, a gázmotoros erőművet, sétálhatnak a 80 és 101 méteres kémények tövében. Megismerhetik, hogy miért környezetbarát, miért biztonságos a távhőellátás, miért lehet fontos eszköz a megújuló energia hasznosításában.

Az április 12-i nyílt napon 16:30 órakor kezdődik a telephely bejárása. Gyülekezés a GYŐR-SZOL Zrt. Távhőszolgáltatási igazgatóságának Rozgonyi utcai telephelyén (9028 Győr, Rozgonyi u. 44.), a porta előtt, a kerékpártárolónál lesz.
 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A nyílt napra április 9-én, kedden déli 12 óráig a media@gyorszol.hu e-mail címen, illetve munkanapokon a 96/505-000 telefonszámon lehet jelentkezni.

A Távhőszolgáltatás Napjának programja nyilvános, azon bárki részt vehet.



vissza | Megnézték: 674

gyorszol facebook logo
Augusztus 2019
H K Sz Cs P Sz V
    1
2
3
4
5



9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
       
Gy?r Széchenyi István Egyetem Gy?r Nagytérségi Hulladékgazdálkodási ?nkormányzati Társulás Pannon-Víz Zrt. Innonet Gy?ri Kosárlabda Club Gy?ri Ipari Park
A www.gyorszol.hu internetes portál összes tartalma szerzői jogvédelem alá esik.
2004-2010 copyright GyorSzol zRT. |
admin | Adatvédelmi tájékoztató