Startlap | Kapcsolat | Kedvencekhez






Tartalom töltése....

Mozgáskorlátozottak számára épült játszótér2018.04.16.

Mozgáskorlátozottak számára készült játszótér Győrben, a Barátság Parkban. A ritkaságszámba menő fejlesztés eredményeképpen olyan eszközök kerültek a nagy népszerűségnek örvendő park területére, melyek mozgásukban korlátozott, akár kerekesszékben közlekedő emberek számára is könnyen megközelíthetőek és használhatóak. A terület szomszédságában található egy már meglévő játszótér is, mely 3 új játékkal bővült. A beruházást Borkai Zsolt polgármester Radnóti Ákos alpolgármesterrel együtt, Pécsi Gertrúd, a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének titkára, valamint Nagy Józsefné, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke jelenlétében adta át.

Borkai Zsolt polgármester elmondta, hogy az új, speciális játszótéri eszközökkel felszerelt játszótér a már meglévő közvetlen közelében épült, így szinte együtt játszhatnak ép és mozgásukban akadályozott gyerekek. Hat eszközt telepítettek a területre, speciális, kerekesszékből is használható, ”magasított”homokozó, univerzális hinta, akadálymentesített hinta, körforgó, mérleghinta és fészekhinta várja a gyerekeket. A játszótér burkolata, annak teljes - mintegy 200 négyzetméteres - felülete kerekesszékkel is jól bejárható, biztonságos, színes öntött gumi granulátumból készült. A homokozó fölé napvitorla került, így a nyári melegben is árnyék lesz a kicsik és az őket kísérő szülők felett.

Mindemellett bővült a már meglévő játszótér is. Területe 60 négyzetméterrel lett nagyobb, a rekortán borításra ovivárat illetve egy mérleghintát telepítettek. A harmadik új elem az úgynevezett „polyball”: lényegében egy oszlopon lévő nagy tölcsér, melybe labdát lehet bedobni, ami aztán három különböző irányú nyílás valamelyikén esik vissza. Az ezen a játszótéren található homokozót is napvitorla árnyékolja.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester, Adyváros ezen részének önkormányzati képviselője, mint a bővítés kezdeményezője a kivitelezés megkezdésekor elmondta: a Barátság Parkot nagyon sokan használják, gyerekek és felnőttek egyaránt nagy számban találnak szórakozási, sportolás, mozgási lehetőséget. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a lehetőségek tovább bővültek, így még vonzóbbá vált a park kínálata. Az új játszótérnek köszönhetően azok is találnak a Barátság Parkban megfelelő eszközöket, akik közlekedésükben akadályozottak, mozgásukban korlátozottak, hiszen számukra nem volt még ilyen játszótér-lehetőség Győrben. Mint önkormányzati képviselő kiemelten fontosnak tartja, hogy a bármilyen szempontból sérült és a mozgásukban akadályoztatottak is megfelelő figyelmet és támogatást kapjanak, hiszen a szomszédos utcákból is érkezett be ilyen kérés, hogy a sérült gyermekek is tudjanak játszani.

A 2009-ben átadott parkban és környezetében az elmúlt években folyamatosak voltak a megújítások. Ingyenesen használható fitnessparkot adtak át, az eszközök fölé árnyékot biztosító napvitorla került tavaly és a játszótér homokozója fölé is, így a nyári melegben már árnyékban vagy eső esetén is használható. A sportpark III. pályáján tavaly teljes műfűcsere történt és kicserélték a lábtenisz pálya borítását is. Az I-es pályán 2014-ben volt műfűcsere, a centerpályán 2015-ben történt meg. Tavaly elkészült Adyvárosban a hatpalánkos kosár-és streetballpálya, megtörtént az adyvárosi tó melletti aszfaltos sportpálya felújítása is, mely rekortán borítást és új kerítést kapott és a reflektoroknak köszönhetően mindkét pályát lehet használni este is. Fontos, hogy a fitnesspark ingyenes, ezért nagyon népszerű, a megnyitás óta tömegeket vonz. Átadása után rövid időn belül megvilágítást is kapott, így sötétedés után is használható. Idén is lesznek további fejlesztések a parkban, melyekről tavasz végén beszámolunk.



vissza | Megnézték: 52

gyorszol facebook logo
Április 2018
H K Sz Cs P Sz V
       1
2

4
5

7
8
9

11
12

14
15

17
18


21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
Gy?r Széchenyi István Egyetem Gy?r Nagytérségi Hulladékgazdálkodási ?nkormányzati Társulás Pannon-Víz Zrt. Innonet Gy?ri Kosárlabda Club Gy?ri Ipari Park
A www.gyorszol.hu internetes portál összes tartalma szerzői jogvédelem alá esik.
2004-2010 copyright GyorSzol zRT. |
admin