Startlap | Kapcsolat | Kedvencekhez






Tartalom töltése....

Megújult a növényvilág a Szent István úton2017.06.09.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezése okán idén a szokásosnál is nagyobb figyelmet kap Győrben a közterületek szépítése.

A program részeként a GYŐR-SZOL Zrt. koordinálásában új, az eddigieknél változatosabb növényvilág került a város egyik legforgalmasabb útjának forgalomelválasztó zöld sávjába. Emellett már elindult a körforgalmak idei megszépítése két helyen is, amely további helyszíneken folytatódik majd. Az idei évben a belvárosba és a többi városrészbe jóval több virág került ki, mint korábban, sőt állnak már a lakótelepeken a virágpiramisok is.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért is felelős alpolgármester elmondta, hogy a Szent István út egy szakaszának közepén az egynyári virágok helyét nagyobb részt az évelő és örökzöld növények, exkluzív, formára nyírt cserjék és kis fák vették át. A városi élet sajátosságait jól tűrő, magas díszítőértékű növények elviselik a téli hideget és a begyökeresedést követően nem igényelnek intenzív fenntartási munkát. Ugyanitt korábban az egynyári virágok sok törődést - gyomlálást, öntözést, növényvédelmet – igényeltek, ezzel együtt ágyásuk az elvirágzást követően kevésbé volt dekoratív. Az alpolgármester egyúttal köszönetet mondott a GYŐR-SZOL Zrt. kollégáinak ezért az újszerű, kreatív és nagyon szép virágosításért.

A napokban telepített új évelő és örökzöld növénydekoráció kisebb fenntartási feladatok mellett egész éven át díszíti a közterületet a korábbi 2-3 hónap helyett. Ezen a helyszínen az egynyári virágokra csupán a harmónia megtartása és a náluk magasabb növények kiemelésének szerepe hárul. A fajtaösszetétel széles körű, láthatunk itt például gömbformára nyírt kecskerágót, babérmeggyet, korallberkenyét, magyalt, spirál és tripla gömbformára vágott ciprust és kúp formájú kecskerágót.


vissza | Megnézték: 495

gyorszol facebook logo
Október 2017
H K Sz Cs P Sz V
       1

3
4


7
8
9
10
11


14
15
16
17
18

20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
Gy?r Széchenyi István Egyetem Gy?r Nagytérségi Hulladékgazdálkodási ?nkormányzati Társulás Pannon-Víz Zrt. Innonet Gy?ri Kosárlabda Club Gy?ri Ipari Park
A www.gyorszol.hu internetes portál összes tartalma szerzői jogvédelem alá esik.
2004-2010 copyright GyorSzol zRT. |
admin